Hungarian Catholic Mission

Színház

Hungarian Theater

A magyar színház története több mint kétszáz évre nyúlik vissza. Az első színtársulatot 1790-ben Budán alapították meg. A színházat főleg Pesten lakó diákok látogatták, de a társulat 1796-ban feloszlott. A második magyar színésztársaság 1807 és 1815 között játszott a fővárosban, neves színészek közreműködésével. A magyar színészet csak 1937-ben talált végleges otthonra, amikor megnyílt a Magyar Nemzeti Színház Budapesten.

Az 1800-as évek közepén a drámaírók olyan generációja jelent meg, akik képesek voltak kielégíteni a magyar nyelvű színházak repertoárjának igényét. Szinte minden jelentős költő kipróbálta magát drámaírásban. Petőfi Sándornak a Tigris és hiéna című műve 1845-ből, illetve Vörösmarty Mihálynak a Kincseresők 1839-ből és a Vérnász 1833-ból voltak a leghíresebb színházi munkái. Ebben az időszakban jelentek meg az első Shakespeare fordítások is. Ezeket elsősorban a 19. század egyik legnagyobb költőjének, Arany Jánosnak köszönhetjük, aki lefordította többek között a Szentivánéji álom és a Hamlet című darabokat. Ezek a fordítások nem csak Shakespeare-t tették elérhetővé Magyarországon, de nagy hatással voltak az új generációs drámaírókra is. A 19. század második felében a magyarországi kisebb városokban is elkezdődött a színházak építése. A ma megtalálható színházaknak kilencven százaléka épült a 19. században, amelyeknek többségét Ferdinand Fellner és Hermann Hellner tervezett. Hungarian Theater

Három színház élvezte a kormány teljes támogatását. Ezek voltak az Operaház és a Nemzeti Színház Budapesten, valamint a Szegedi Nemzeti Színház. Haladó szellemiségű programjaikkal más magánszínházak is virágzásnak indultak, ilyen volt például a Vígszínház. Csak Budapesten hamarosan több min húsz színház jött létre, nem beszélve az irodalmi kávéházakról és a kabarékról. Ez a színházi struktúra volt jellemző a századfordulón át egészen 1949-ig, a kommunista hatalomátvételig.

1949-ben államosították a színházakat. A színház lett a fő fóruma a politikai elnyomás elleni küzdelemnek egészen az 1989-es szabad választásokig. Ki kell emelni, hogy a nyolcvanas évekig a Nemzeti Színház volt az ország leghaladóbb színházi műhelye, fő helyszíne a kultúrpolitikai nézőpontok összecsapásának.

Annak ellenére, hogy a kulturális politika a kommunista időszakban a művészek kezét megkötötte, a támogatási rendszer megengedte minőségi darabok bemutatását. A bérek, összehasonlítva egy átlagos munkavállalóéval, magasak voltak, és több tehetséges színész és rendező kapott más munkalehetőségeket a színházi munkájuk mellett. Sokan kaptak munkát a rádiónál vagy a televíziónál, illetve szinkronstúdiókban. Valójában az 1990-es évekig a színészek jelentős százaléka élvezte a magas életszínvonalat. Hungarian Theater

A rendszerváltás után a legnagyobb változás a táncszínházak életében állt be. Köszönhetően annak, hogy az előadások a táncra épülnek és nem a beszédre, ezek az együttesek könnyen megjelenhetnek külföldön anélkül, hogy nyelvi akadályokba ütköznének. Ezek közül a leghíresebb és a világban jól ismert Bozsik Yvette táncszínháza, amely Az estély című előadásával különdíjat nyert az Edinburgh-i fesztiválon.

Jelenleg a magyar színházi struktúra 35 színházra épül, amelyek mindegyikének saját társulata van. Ezek a színházak összesen mintegy 300 premiert és közel 12,000 előadást mutatnak be. A színházak legtöbbje ma is állami finanszírozásból, vagy egyéb állami költségvetésű intézményen keresztül tartja el magát. A szabadtéri színházakkal együtt ma Magyarországon 46 színházi intézmény működik. Eltekintve attól a 35 színháztól, amelynek saját társulata van (ebből hét bábszínház), öt intézmény működik változó helyszínen és hat független szabadtéri színház. Hungarian Theater

Az elmúlt 150 év nagyon sok híres magyar színészt és filmszereplőt adott a világnak. A hollywoodi filmipar kifejlődésében két magyar embernek fontos szerep jutott. Ők Adolph Zukor (1873-1976) a Paramount Pictures alapítója és William Fox (1879-1952) a Twentieth Century-Fox alapítója. Zukor és Fox az Osztrák-Magyar Monarchia divatos biedermeier kultúráját elbűvölő sikerrel építette be a hollywoodi filmek világába. Fontos még megemlíteni a filmipar többi jelentős magyar úttörő személyiségét, úgymint Kertész Mihály, Korda Sándor és George Cukor rendezők, valamint Joe Pasternak producer.

Bela Lugosi

Lugosi Béla
Eredeti nevén Blaskó Béla Ferenc Dezső (1882. okt. 20. - 1956. aug. 16.) színmuvész. Drakula, a vámpír alakjának megformálása révén vált világhíruvé és a klasszikus horrorfilmek sztárjává. Négy testvér közül a legfiatalabb, már fiatalon is jobban érdekelte a színjátszás, mint az iskola. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején aktív szerepet vállalt a színész-szakszervezetben. Nyílt politikai állásfoglalása miatt emigrációba kényszerült. 1920. december 4-én érkezett az Egyesült Államokba. Első angol nyelvű szereplése a "The Red Poppy" című darabban volt. 1927-ben felkérték a "Drakula" címu Broadway darab címszerepére. A produkció rendkívül sikeres volt, több mint 500 előadást ért meg és még két évig turnéztak vele. Ennek köszönhetően kérte fel a Universal filmstúdió Lugosi Bélát az 1931-es "Drakula" című film főszerepére. Ez a film hozta meg számára a sikert, ám egyben skatulyául is szolgált számára, mivel később csak horrorfilmekben szerepelt.

Back to Top
Johnny Weissmuller

Weissmüller János
Johnny Weissmuller (1904. jún. 2. - 1984. jan. 20.) Temesváron született az Osztrák-Magyar Monarchiában. Olimpiai bajnok úszó, vízilabdázó és színész. Hat hónapos korában az egész család kivándorolt Chicagóba. Már gyermekkorában nagyon tehetséges úszó volt. Az 1920-as években ő lett a világ egyik legjobb úszója. Öt olimpiai aranyérmet szerzett úszásban és egy bronz érmet vízilabdában. 52-szer nyerte meg az Egyesült Államok országos úszóbajnokságát és felállított 67 világrekordot. Miután úszókarrierjét befejezte színésznek állt és ő lett a hatodik színész, aki megformálta Tarzant a majomembert a filmvásznon. 12 Tarzan filmben szerepelt. Rajta kívül még tucatnyi színész formálta meg a szerepet de Weissmüllernél senkinek sem sikerült ez jobban.

Back to Top
Tony Curtis

Tony Curtis
Eredeti nevén Bernard Schwartz (1925. jún. 3. - 2010. szept. 29.) kétszeres Golden Globe-díjas magyar származású hollywoodi színészlegenda, aki 130 alkotásban szerepelt, szexszimbólum, producer, író, akit 1959-ben Oscar-díjra jelöltek. A világszerte Tony Curtisként ismert filmcsillag New York-ban született, családja Mátészalkáról származik, szülei Schwartz Emanuel és Klein Ilona. Olyan vígjátékokban láthattuk, mint a Minden lében két kanál c. filmsorozat és a Van, aki forrón szereti. Amerikai filmszínész, aki a magyar újságírók kérdéseire magyarul ad választ, hiszen családja innen települt ki az USA-ba. Magyar származására büszke volt, a rendszerváltás után többször is Magyarországra látogatott. Először 1996-ban járt Magyarországon, a kormány meghívására részt vett a Magyar Filmesek Első Világtalálkozóján.

Back to Top
Elizabeth Kaitan

Elizabeth Kaitan
Elizabeth Kaitan (1960. júl. 19. - ) Magyar származású amerikai színésznő és modell. Elizabeth Magyarországon született, majd nyolc éves korában költözött az Egyesült Államokba édesanyjával. 18 évesen költözött Manhattan-be azért, hogy színésznő lehessen. A New York-i Színház és Filmművészeti Akadémián tanult és mellette modellként dolgozott a Bonnie Kay ügynökségnél. 1984-ben Los Angeles-be költözött, ahol sok kis szerepet vállalt különböző kis költségvetésű filmekben. Első komolyabb szerepe a "Vice Academy" filmsorozatban volt, ahol Candy-t alakította. Emlékezetes szerepe volt Jennifer Statson a "Silent Night, Deadly Night Part 2"-ben, illetve a Péntek 13 hetedik részében Robin szerepe.

Back to Top
Eva Gabor

Gábor Éva
Gábor Éva (1919. feb. 11. - 1995. júl. 4.) magyar származású színésznő és híresség. Széles körben ismert színésznő volt. A szétszórt feleség, Lisa Douglas, szerepében lett ismert a Green Acres című filmsorozatban. A nővérei Gábor Zsazsa és a néhai Gábor Magda szintén színésznők és hírességek. Éva Budapesten született, a legkisebb lánya volt Gábor Vilmosnak, aki katona volt és Gábor Jolie-nak. Éva volt az első Gábor lány, aki kivándorolt az Egyesült Államokba. Később testvérei, majd édesanyja is követték.

Back to Top
Zsa Zsa Gabor

Gábor Zsazsa
Eredeti nevén Gábor Sári (1917. feb. 6. - ) Magyar származású amerikai film-, színház és televíziós színésznő. Már 1932-ben Bécsben játszott színpadon. 1936-ban Miss Magyarországnak választották. 1941-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol elég hamar keresett színésznő lett európai stílusú és hangulatú játékának és kellemes, bájos személyiségének köszönhetően. Első filmszerepét a Lovely to Look At című filmben kapta. Ezután jött a We’re Not Married, majd a Moulin Rouge főszerepe 1952-ben, John Houston rendezésében. A televíziós és filmes megjelenések mellett kilenc férje miatt is híressé vált, köztük volt a hotelmágnás Conrad Hilton is.

Back to Top
Ilona Massey

Ilona Massey
Eredeti nevén Hajmássy Ilona (1910. jún. 16 - 1974. aug. 20.) 1938-tól több mint egy évtizeden át a Metro-Goldwyn-Mayer, a United Artists és más vezető nagy filmvállalatok produkcióinak sztárja volt. A Metro-Goldwyn-Mayer filmgyár próbafelvételt készített róla, ennek alapján szerződtették. 1937-ben már vezető nagy sztárokkal együtt forgatott filmet. Letelepedett Amerikában, felvette az Ilona Massey nevet. Nemsokára férjhez ment Alan Curtis filmszínészhez. Szép koloratúr hangjának, dekoratív megjelenésének, színészi képességeinek köszönhetően az amerikai filmsztárok élvonalába emelkedett. Elsősorban zenés filmek főszerepeit játszotta a filmmusical műfajának kibontakozása idején.

Back to Top
Lucy Doraine

Lucy Doraine
Kovács Ilonka néven született Budapesten. (1898. máj. 22. - 1989. okt. 14.) Híres magyar filmszínésznő volt a némafilm korszakában. 1918 és 1931 között 24 filmben szerepelt. A híres magyar származású rendező Michael Curtiz (Kertész Mihály) felesége volt. 91 éves korában hunyt el Los Angeles-ben.

Back to Top





Hungarian Catholic Mission Hungarian Catholic Mission Hungarian Catholic Mission Privacy Policy Hungarian Catholic Mission Hungarian Catholic Mission Site Map Hungarian Catholic Mission NBR Computer Consulting, LLC